Mobil nélküli villa- iskola

Újra nagy barátságok születtek indiai cserediákjaink és fogadó diákjaink – Asztalos Fanni, Kiss Emma, Kovács Kitti, Nagy Márk Viktor és Böcking Szebastián- között. Egyéni órarend szerint bekapcsolódnak minden osztályunk munkájába, ahol nagyon sokat tanulunk egymástól, rácsodálkozunk a különbségekre. A programot három éve valósítjuk meg az AFS Nemzetközi Csereprogram Alapítvánnyal, aminek részeként a búcsúparti mindig nagy siker.

 

Tisztelt Szülők!

A tanév során talált tárgyakat 2018. június 29-ig átvehetik iskolánk portáján. Felhívom figyelmüket, hogy ezt követően nem áll módunkban tovább őrizni, átadásra kerülnek rászoruló gyermekeknek.
Bízva abban, hogy ráismernek egy-egy itt felejtett darabra, megértésüket köszönöm.

   Tisztelettel:

        Dr. Pakurár Miklósné

intézményvezető

 

Mindenkinek jó

A 3.c osztály számára nagyon fontos a környezettudatos életmód, ezért gyűjtjük a műanyag kupakokat, illetve a használt elemeket. Tudjuk, hogy Földünk kőolajkészlete véges, a műanyagok pedig a természetben csak több száz év alatt bomlanak le, ezért környezetvédelmi szempontból többszörösen indokolt hasznosításuk. Több cég felvásárolja, amit gyűjtünk. Mi mindig a Gyermekrehabilitációs Központba visszük az összegyűjtött kupakokat, hogy a beteg gyermekeknek megfelelő fejlesztési eszközöket tudjanak vásárolni a befolyt összegből.

A 3. c osztály közössége

comenius logo engread